Szeretném egy kicsit személyesebbé tenni a Tündérvölgy ásványékszert, közelebb hozni Hozzád. :)
10 éve varázsolt el az áványok világa, teljesen beszippantott és magával ragadott.Részt vettem tanfolyamokon, ahol rengeteg információ és tudás birtokában ismerhettem meg az ásványokat. Kezdetben mindenhol ásványokba botlottam, s egyre csak gyűltek a marokkövek, geódák. Sokrétűen igyekeztem felhasználni őket s közben figyeltem a magamra és másokra gyakorolt hatásukat. Sokszor hallottam, hogy a megfelelő ásvány vagy ásványokból készült karkötő kiválaszt, kitűnik a tömegből, szeretne segítségedre lenni az adott élethelyzetedben, az utadon.
Fontosnak találtam azt, hogy gondosan összeválogatott ásványokból készült ékszert hordjak és készítője szimpatikus legyen számomra.S jött a felismerés, miért ne tudnám magamnak elkészíteni, hisz oly sok múlik rajta.
Figyelek az elkészültek tárolására, csomagolására, tisztításra. Kezdetben egy Facebook csoportban tudtam bemutatni az elkészült csodáimat, jelenleg már a webáruházamban is elérhetők a termékeim. Tiszta szeretettel készítem őket, a hobbim, kikapcsolódás számomra ha leülhetek és csak erre fókuszálhatok.Két kisgyermek anyukájaként ez az énidőm. :) Így nem tömeggyártásként működik, egy-egy darab készül mindegyikből, teljes odaadással, szívvel-lélekkel. :)
Köszönöm szépen az eddigi támogatást, visszajelzést!
Ölelés:
Noémi